1963-as keltezésű emléktáblája szerint ebben a házban született 1878. október 21-én Krúdy Gyula. A róla szóló irodalomból viszont az böngészhető ki, hogy ez már nem az eredeti épület.
Apja, id. Krúdy Gyula ügyvéd volt. Az író törvénytelen gyermekként született: az ügyvéd beleszeretett cselédlányukba, Csákányi Juliannába, és csak a tizedik gyerek születése után házasodtak össze.
Krúdy elemi iskolai tanulmányait Nyíregyházán kezdte, majd 1887 őszén a ma Romániában található Szatmárnémetibe került, ott lett kisgimnazista. Gimnáziumi tanulmányait Podolinban folytatta. Hazatérve, 1891-’95 között az evangélikus gimnáziumban tanult. A Kossuth Gimnázium falán emléktábla örökíti meg, hogy ott érettségizett (lásd: Nyíregyháza, Szent István utca 19.).
A közelmúltban még létezett emlékszobája a Jósa András Múzeumban (lásd: Nyíregyháza, Benczúr tér 21.), 2010-ben Nyíregyházán járva azonban már nem találtam.
Van viszont egy szép emlékműve a városban (lásd: Nyíregyháza, Bessenyei tér).

Felh. irod.:
Látnivalók Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Miskolc, Well-PRess, 1990
Szabó Ede: Krúdy Gyula. Bp. Szépirodalmi Kiadó, 1970
Fráter Zoltán: Krúdy Gyula. Bp., Elektra Kiadóház, 2003
A fénykép 2010 augusztus elején készült