Sebestyén Sándor domborművét eredetileg 1984-ben állították fel. Az 1990-es évek elején ellopták, szerencsére megkerült és 2002-ben leplezték le újra.
A dombormű a XVIII. században Szarvasról gróf Károlyi Ferenc 1753-as telepítési pátense alapján Nyíregyházára áttelepült tirpákoknak állít emléket.
E pátens következtében sokan érkeztek Nyíregyházára főként a Békés megyei mezővárosokból és falvakból, később pedig a Felvidékről. A bronztábla azt az eseményt ábrázolja, amikor a messzi útról megérkeznek az új betelepülők. A Szarvas utca a szarvasiak telephelye volt, hiszen az egy helyről érkezők általában együtt, egy tömbben maradtak és építették fel házaikat. A paléta a város egy kisebb, palétavezető ellenőrzése alatt álló körzete volt, később a kerület megfelelője lett. A táblán még Károlyi gróf hívó sorai olvashatók.

Felh. irod.:
www.szoborlap.hu
A fénykép 2010 augusztus elején készült