Nyíregyháza, Széchenyi utca 6. Kölcsey Ferenc Gimnázium
Épületét 1901-ben, Barzó Mihály tervei alapján, pénzügyigazgatósági székháznak emelték. 1925-től, 1957-ben történt megszűnéséig középfokú tanítóképző intézetként működött.
Azóta a Kölcsey gimnázium otthona.
Az első gimnáziumi osztály 1954/55-ben még egy korábbi épületben kezdte meg a tanulást, de már itt érettségizett 1959-ben.
Az iskolaépület homlokzatán több emléktábla idézi az egykori tanítóképző, majd gimnázium neves tanárainak és diákjainak alakját.
Kiss Lajos (1910-2002) a tanítóképző diákja, majd tanára volt.

Felh. irod.:
www.kolcsey-nyh.sulinet.hu
A fénykép 2010 augusztus elején készült