Sümeg legforgalmasabb pontján, a Kisfaludy szálloda és a Kisfaludy Gimnázium (lásd: Sümeg, Mártirok útja 1.) között 1908-ban állították fel Sümeg nagy fiának, a város jótevőjének, Ramassetter Vincének egészalakos szobrát, Istók János alkotását.
Ramassetter Vince (Sümeg, 1806-Sümeg, 1878) Kőszegen és Győrött járt iskolába, majd folytatva a Németalföldről betelepült apja mesterségét, ő is kékfestő lett. Később áttért a szőlőtermesztésre és a borkereskedelemre, amelyhez kádárműhelyt tartott fenn. 1848-ban Sümeg polgármesterévé választották. 1846-ban az iparostanoncok oktatására, 1855-ben pedig egy reáliskola támogatására hozott létre alapítványt. Vagyona nagyobb részét Sümeg városára, az oktatási és az egészségügyi intézmények fenntartására hagyta.
A városban több emléktáblája is van (lásd: Sümeg, Árpád u. 5., Deák F. u. 8., Mártirok u. 1., Panteonfal, Ramassetter u. 10.). Sírja a helyi köztemetőben található (lásd: Sümeg, Temető), utca is őrzi nevét.
A szobor talapzatán lévő dombormű feleségét, Kompanik Zsófiát ábrázolja, aki jótékonysági, városfejlesztő tevékenységében méltó társa volt férjének. Róla nevezték el a kórház utcáját.

A fénykép 2007 júniusában készült.
Felh. irod.:
Koppány Tibor - Kozák Károly: Sümeg útikalauz. Veszprém, Idegenforgalmi Hivatal, 1965
Látnivalók Veszprém megyében. Miskolc, Well-PRess, 2004
Sümegi kalauz. Sümeg, Sümegi Fórum alapítvány, 1993