A városi lakóház többszörös kultúrtörténeti jelentőséggel bír.
Itt, a ház utcafronti részében lakott Bocsor István (1807-1885), a pápai református kollégium (lásd: Pápa, Petőfi u. 13.) egyik nagy tanáregyénisége.
Emléktábláját 1972-ben avatták fel (lásd: Pápa, Széchenyi u. 10. 2.kép).
Egy másik emléktáblán Kozma Sándor (1825-1897), későbbi királyi főügyész (Bocsor ifjú sógora) és fia, Kozma Andor (1861-1933) költő neve olvasható. Mindketten itt laktak pápai diákéveik idején. Kozma Andor még verset is írt Bocsor Istvánról "Karthagói harangok" címmel (lásd: Pápa, Széchenyi u. 10. 2.kép).
Apja, Kozma Sándor, aki Pápáról Leveldi néven színházi kritikákat írt a Regélőbe, Petőfi egyik jóbarátja volt közös pápai diákságuk idején. Akkor barátkoztak össze, amikor Petőfit, Kozmát és még három társukat a matematikaórák hanyagolása miatt egy egész napra a karcerba zárták. Itt, Petőfi vezérletével azzal mulatták az időt, hogy alkalmi színdarabot rögtönöztek Az öt jómadár címmel, melynek "színlapját" felvésték a karcer falára.
Emléktábla még nem jelzi, de Petőfi Sándor is lakott a házban, itt volt negyedik pápai szállása 1843 tavaszán. Hat hétig időzött ekkor a városban; ekkor, áprilisban írta Barátimhoz c. versét:
Nos, fiúk, nem szólt a szarka
Házfödélteken?
Vagy ki álmodá meg, hogy ma
Vendégtek leszen?
De mi a kő! mért e hosszu
Méla bámulás?
H'sz én vagyok, ha nem csalódom,
Én és senki más.
Vagy feledve már talán a
Régi jóbarát?
Nem hihetem, hogy reátok
Illenék e vád.
A szövetség, melynek szála
Minket összefont,
Áll, amíg csak vért bir a szív
És velőt a csont.
No de kissé meglepett tán
Jöttöm úgyebár?
Hja, öcséim, velem a sors
Furcsa táncot jár.
Köztem s közte folyton-folyva
Tart a háború,
S majd lenyom, majd, mint a pelyhet,
Végtelenbe fú.
De azért nem csüggedünk ám,
Aki lelke van!
Szembeszállok őkelmével
Bátran, szilajan.
S tán ha látja sors komám, hogy
Csüggedés nem ért:
Egykor annál bőkezűbben
Nyujtja majd a bért...
Eh, de mit most okoskodni!
Csapjatok kezet;
Jóbarát markába csapni
Kedves élvezet.
S mely bennünket ily váratlan
Együvé hozott,
Áldomással ünnepeljük
A pompás napot!
Petőfi ebből a házból indult május közepén, miután felkérést kapott Nagy Ignáctól egy francia regény fordítására, zuhogó esőben, gyalogosan Pozsonyba. Szobatársa, Puzdor Gyula elkísérte a Kálváriáig, ahol - Petőfi minden vonakodása ellenére - nyakába akasztotta gallérköpönyegét. Ez volt Petőfi utolsó pápai látogatása.
A fénykép 2007 áprilisában készült.
Felh. irod.:
Petőfi emlékhelyek a Kárpát-medencében. Kiskőrös, 1996, Petőfi Sándor Társaság
"A kényes úrfi s a rongyos baka". Tanulmányok két halhatatlan pápai diákról. Pápa, 2001, Pápai Református Gyűjtemények
A legtöbb, ami tudható Nagykanizsa kistérségéről
A városi lakóház többszörös kultúrtörténeti jelentőséggel bír.
Itt, a ház utcafronti részében lakott Bocsor István (1807-1885), a pápai református kollégium (lásd: Pápa, Petőfi u. 13.) egyik nagy tanáregyénisége.
Emléktábláját 1972-ben avatták fel (lásd: Pápa, Széchenyi u. 10. 2.kép).
Egy másik emléktáblán Kozma Sándor (1825-1897), későbbi királyi főügyész (Bocsor ifjú sógora) és fia, Kozma Andor (1861-1933) költő neve olvasható. Mindketten itt laktak pápai diákéveik idején. Kozma Andor még verset is írt Bocsor Istvánról "Karthagói harangok" címmel (lásd: Pápa, Széchenyi u. 10. 2.kép).
Apja, Kozma Sándor, aki Pápáról Leveldi néven színházi kritikákat írt a Regélőbe, Petőfi egyik jóbarátja volt közös pápai diákságuk idején. Akkor barátkoztak össze, amikor Petőfit, Kozmát és még három társukat a matematikaórák hanyagolása miatt egy egész napra a karcerba zárták. Itt, Petőfi vezérletével azzal mulatták az időt, hogy alkalmi színdarabot rögtönöztek Az öt jómadár címmel, melynek "színlapját" felvésték a karcer falára.
Emléktábla még nem jelzi, de Petőfi Sándor is lakott a házban, itt volt negyedik pápai szállása 1843 tavaszán. Hat hétig időzött ekkor a városban; ekkor, áprilisban írta Barátimhoz c. versét:
Nos, fiúk, nem szólt a szarka
Házfödélteken?
Vagy ki álmodá meg, hogy ma
Vendégtek leszen?
De mi a kő! mért e hosszu
Méla bámulás?
H'sz én vagyok, ha nem csalódom,
Én és senki más.
Vagy feledve már talán a
Régi jóbarát?
Nem hihetem, hogy reátok
Illenék e vád.
A szövetség, melynek szála
Minket összefont,
Áll, amíg csak vért bir a szív
És velőt a csont.
No de kissé meglepett tán
Jöttöm úgyebár?
Hja, öcséim, velem a sors
Furcsa táncot jár.
Köztem s közte folyton-folyva
Tart a háború,
S majd lenyom, majd, mint a pelyhet,
Végtelenbe fú.
De azért nem csüggedünk ám,
Aki lelke van!
Szembeszállok őkelmével
Bátran, szilajan.
S tán ha látja sors komám, hogy
Csüggedés nem ért:
Egykor annál bőkezűbben
Nyujtja majd a bért...
Eh, de mit most okoskodni!
Csapjatok kezet;
Jóbarát markába csapni
Kedves élvezet.
S mely bennünket ily váratlan
Együvé hozott,
Áldomással ünnepeljük
A pompás napot!
Petőfi ebből a házból indult május közepén, miután felkérést kapott Nagy Ignáctól egy francia regény fordítására, zuhogó esőben, gyalogosan Pozsonyba. Szobatársa, Puzdor Gyula elkísérte a Kálváriáig, ahol - Petőfi minden vonakodása ellenére - nyakába akasztotta gallérköpönyegét. Ez volt Petőfi utolsó pápai látogatása.
A fénykép 2007 áprilisában készült.
Felh. irod.:
Petőfi emlékhelyek a Kárpát-medencében. Kiskőrös, 1996, Petőfi Sándor Társaság
"A kényes úrfi s a rongyos baka". Tanulmányok két halhatatlan pápai diákról. Pápa, 2001, Pápai Református Gyűjtemények